Lido di Jesolo

Tengerparti nyaralás, Velence, Padova, Treviso kirándulásokkal
- oda Szlovénián, vissza Ausztrián keresztül, meg-megállva


Nyár! Velence! Olaszország!
Még soha nem jártam Olaszországban, csupán busszal, sztrádán átutazva, ígyhát itt volt a remek alkalom, hogy megnézzük az olasz tengerpartok véget nem érő mesés homokpadjait... Kis csapatunk ismét a régi: a három gyerkőc, anyósom, s mi ketten a férjemmel. Hatan ismét betuszkoltuk magunkat a mikrobuszunkba, utazóágyastul, babakocsistul, zacskós levesekkel, konzervhegyeinkkel egyetemben. Meleg sapka, sál, nagykabát a fürdőruha és rövidnadrág társaságában. Így jár az, aki a kánikulai tengerparti nyaralás közepette hűs barlangba is vágyik egyúttal...

Második nyarunk autóval! Még mindig izgalmas feladat nekünk az autóval közlekedés, de talán már kezdjük megszokni e négykerekűt, s a régi buszozások feledésbe merülnek.
Forgatjuk a térképet, vajon milyen útvonalon jussunk le Lido di Jesoloba? Férjem még anno 20 éve biciklivel vágott neki az útnak. Hja, a fiatalság! Talán mégiscsak maradjunk a kocsinál!
Vajon milyen kaotikus közlekedés vár majd ránk? Hogy időben odaérjünk az apartmanunkba, szóba sem jött, hogy egyetlen nap alatt egyszuszra lebumlizzunk a tenger hűs habjaihoz. Majd szép lassacskán eldöcögünk odáig: három napot szántunk az odautazásra.

A szombattól szombatig tartó apartmant még a tavasszal lefoglaltam. Július közepén, egy borongós csütörtök reggelen végre útnak indultunk. Még soha nem jártam Szlovéniában, bár most is csak átutazunk rajta, igaz lassacskán. És egy teljes nap kirándulás a cél itt!
Délben átléptük a határt, s ennek örömére szakadó esőt kaptunk a nyakunkba. Mi pedig emlegettük, hogy fürödni indultunk ugyan, tele a kocsi fürdőcuccokkal, de nem kocsistul-ruhástul óhajtottuk a fürdést. Amilyen gyorsan jött a felhőszakadás el is ment, pár óra múlva már ragyogó napsütésben autókáztunk tovább.

Ormos és Ptuj városkákat a szakadó esőben magunk mögött hagyva, a célunk Postojna. Gondolatban húztunk egy egyenes vonalat odáig, azt követtük. Hegyeken át, törpébbnél törpébb utakon haladtunk. A megrakott kocsival. Fotózgattuk a Statenberg kastélyt, a Zuzembrok vizi várat, mellette a Krka folyót is szemügyre vettük, erdei utakon centizgettünk (a GPS térképén van még mit dolgozni...)
De jaj! Este fél 9, és még nincs szállásunk, három gyerek alszik a kocsiban - egyik falu követte a másikat, és sehol semmi jele a kiadó szobáknak. Vajon mi történt? Végre, egy lovaspanzió "Ranch" áll kinn a felirat. Félve bemegyünk - lovak, istálló - mi lesz itt velünk? De van kiadó szoba az istálló felett, és nagyon barátságos áron; két éjszakai szállásunk hát szerencsésen megoldva! Egy ranchon alszunk! Két szobát kaptunk, két csoportra oszlottunk, s cuccoltunk ki villámsebesen, a gyerekek felébredtek, virtustáncot jártak, ajaj, mikor fognak elaludni?

Péntek reggel ismét esővel indult a napunk. Fekete fellegek gyülekeztek felettünk, de nem baj, hiszen úgyis a föld alá készülünk - kisvonattal!
Kombinált belépőjegyet veszünk: a barlang és a vár együtt, 3 gyerek 3 felnőtt: 98 eurót kóstál. (cirka harmincezer, mondjam ezt úgy, hogy a kicsiknek nem is kell jegy?)
A POSTOJNA BARLANGOT csak 1818-ban fedezték fel; kb. 20 km-es hatalmas barlangrendszer húzodik a hegy alatt. A 11 órás lemenetelhez óriási tömeg gyűlt össze. Hogy férünk majd fel a kisvonatokra? De gond nincs egy szál se, mert térülnek-fordulnak a vonatok, és a tömeg mind lejut a mélybe. Zakatolunk a sötétben, kisvonatunk csattog a mélyben, cseppkövek tűnnek fel és el, tág és szűk termek fénylenek fel. Kattogunk tovább a sajnos eléggé lepusztult föld alatti világban. (Anno a 19. században gőzmozdonyok húzták a vonatot elpusztítva a cseppkövek jó részét, mára csak a különleges formák maradtak.) 10 perc kisvonatozás, 130 méteres mélység - megérkeztünk. Majdnem egy órányi gyalogos séta vár még ránk. Nézzük a hatalmas termeket, (némelyikbe tízezer ember is befér), a fénylő csodákat, a hatalmas cseppköveket, és titokban mindenki fotóz és videóz, mert azt bizony tilos lenne idelenn.
Déltájt kisvonatozunk fel a felszínre, s indulunk is tova. Még megnézzük a barlang mellett a Pivka patakot, neki köszönhető e fantasztikus cseppkőbarlang.

Délután a barlangtól 10 km-re lévő, 13. században épült sziklavár a tervünk. A PREDJAMAI VÁRKASTÉLY. Keksz ebédünk el is költjük a kocsinkban, mire megérkezünk, s élvezzük a vár szépségeit. A 25 méteres sziklafalból masszívan kitüremkedik a vár. Szerencsére nincs vezetett idegenvezetés, így magunk járkálhatunk a barlangvár szobáiban, bejárjuk a hat szintet, és a sziklából kivájt termeket. Egy igazi rablóvár, a híres Erasmus lovag menedéke, amelyet csak árulással tudtak bevenni.

Szombat reggel úttalan utakon lódulunk ismét neki toronyiránt, akarom mondani Lido iránt. Messziről a Vipava várat láthatjuk. Szőlődombok, hegyek, kis utak, fehérköves mediterrán templomtornyocskák tűnnek fel. A határon ellenőrzés (lévén nemzetközi csúcsértekezlet) - a mezőgazdasági földek közt, egy traktor társaságában kibukkan a semmiből egy olasz határőr. Szerintem ő lepődött meg jobban, mit keresünk egy ilyen helyen, ahol csak a madár (meg a traktor) jár.

Monfalcone városon át vezetett utunk, ha nem lett volna a gps, azt hiszem még ma is ott tévelyegnénk valahol. Latisanán és la Saluta di Livenzán át, röviditve irány a Lido, de még így is Bibione és Lido előtt fél-félórás dugóba keveredtünk. Délután fél öt - már az apartmanban tollászkodunk, pár perc, míg kitornásztuk a strandcuccot bőröndhegyeinkből, és irány a tenger! Második sori apartmanunk van, tehát egyetlen apartman terpeszkedik előttünk, különben látnánk a vizet...
Strand. Mindenki fut, szalad be a hullámok közé. Ember szinte már sehol, pancsizunk magunkban a lassan aranyfénybe öltözött parton.

Vasárnap és hétfő - egybefolyik mindenkinek. Tenger. Hullámok. Homok. Aranyló, finom homokszemcsék! Tarka napernyőhegyek. Kánikula. Kék ég. Ragyogó napsütés. Baktató tiritarka sárkányeregető emberkék. Táskát és gyöngysort áruló nyakig beöltözött fekete férfiak. Mi pedig ki-be szaladunk és élvezzük a vizet. Legnagyobb gyerkőcünk bátran szaladgál a tengerbe, hordja a vizet a homokvár csatornájába. Középső fiúnk hidegnek véli a tengert, bátortalanul vonul be. Legkisebbik picurunk, már két éves, így a kis felfedezők bátorságával rámol, gyűjt, szedeget mindent (csigát, kagylót, rothadó rákot...).

Esti program a Dínópark, a város közepén, a sétálóutcán. 100 millió évvel repülünk vissza a múltba - életnagyságú dinoszauruszok kivilágítva a kertben, benn pedig kisebb dínók, és kitömött madarak, emlősök vegyes kavalkádja fogad minket.

Lido di Jesolo hosszú-hosszú sétálóutcáját esténként lezárják az autók elől, négykerekű biciklik keringenek a széleken, emberek kavarognak mindenfelé. Széleskoronájú fák, leanderek, pálmafák felettünk, muránói üvegekkel telt üzletek csillognak színesen. Szeretem ezt az esti zsongást, a tarka emberkavalkádot, a tengerparti esti séták csodás hangulatát...

Kedd, indulunk TREVISOba. Kocsival. Nagy bátorság volt, mert tizenöt percbe telt, mire kicentiztük magunkat a szűk parkolóból, s újabb negyedóra, mire a kijáraton is kifértünk, tili-toli módszerrel, egy törpe kukásautóval harcba keveredve. Itt az utcák olyan keskenyek, hogy néha azt hittem a visszapillantónk a falat horzsolja. Kicsit más az olaszok vezetési technikája. A városok közt viszont roppant szélesek az utak, így vígan előznek minket, akkor is, ha szemből autó jön. Mondván, úgyis elférünk, akár hárman-négyen egymás mellett. Hatalmas a körforgalom, azt sem látom, hol a kör túloldala. Néhol a körforgalom három-négy sávjában keringőztünk... Trevisoban pedig egy óra alatt találtunk parkolóhelyet, és mindezek után, naná, hogy nem a belvárosban.

Keresztül-kasul bejártuk Trevisot. Megnéztük a városfalakat, templomokat kerestünk fel, keresztelőkápolnát néztünk meg, s a hatalmas dómot is megcsodáltuk. Számtalan középkori ház csodálatosan megmaradt, a 13.-15. századi házak árkádjai alatt sétálgattunk, szűk sikátorokba tévedtünk be. Trevisoban is víz borítja néhol az utcákat, mint Velencében.

Szerda - VELENCE! Esti sétáink alatt utánajártunk, hogy busszal és hajóval hogy jutunk el a lagúnák városába. A busz végállomása nem messze tőlünk, a Piazza Drago mögött van. Negyedóránként járnak a buszok, egyenest a hajóhoz visznek minket. Mivel mi egybe megvettük a busz-hajó jegyet, oda-vissza így nincs más dolgunk, mint kényelmesen hátradőlve utazni.
Az olasz tömegközlekedésen nincs gyerekjegy, így egyszerű a jegyvétel: 4 éves kor felett teljesárú jegy kell, és kész. Középső csemeténk pár nap múlva lesz négy éves, így örülhetünk magunkban, pár eurót (nono, sokat!) azért megtakarítunk...

Busz, hajó, ringunk a vízen, s nini, kibukkan előttünk a tengerből Velence jellegzetes tornya, a Campanile; hajónk pillanatokon belül megáll a Szent Márk tér közelében.
Ámulunk és bámulunk. 9 óra, és mi máris a Dózse palota előtt találjuk magunkat. Pár perc, és benn nézelődünk a lenyűgözően hatalmas díszes termekben, csodáljuk a festmények, szobrok sokaságát. A palota a dózse, Velence "uralkodójának" és a Nagytanácsnak a tartózkodási helye. Itt található minden az igazgatáshoz: a bíróság, az ítélőszék, az ülésterem, szavazóterem, könyvtár, a börtön... A Sóhajok hídjával össze van építve a palota - átbandukolunk mi is a híres hídon, amelyen az elítéltek utoljára vethettek a külvilágra egy pillantást, bizonyosan ekkor sóhajtottak egy utolsót... Megszemléljük a börtöncellákat is, 1756-ban Casanova innen szökött meg. Lám, lám majd négy órát elnézelődtünk a Dózse Palotában.

Állunk a Szent Márk téren, a híres Piazzán, lábunk alatt galambok sertepertélnek, sirályok sétálnak, emberek kerülgetnek, hangos zsibongás folyik körülöttünk. Hirtelen szemerkélő eső permetez a nyakunkba... Itt? Júli közepén is utolér az eső? Szerencsére pár perc, és az eddigi mólés napsütést is végre igazi ragyogó nap váltja fel.
Járkálunk a csöppnyi utcákban, nézzük a színes forgatagot, a hömpölygő embertömeget, a vizet, a hajókat... Pizza ebédünk után kiérünk a Rialtóhoz, a híres hídhoz. A 16. században kapta mai alakját, de már a város születése óta állt a helyén egy cölöphíd. A 44 méteres híd 12 ezer cölöpön nyugszik. A hídról nem győzünk betelni a látvánnyal: szebbnél szebb paloták sorakoznak egymás mellett, gondolák úsznak be lágyan a képbe, néha vaporettó (vizibusz) suhan el alattunk...

Délután 4-re visszakeringünk a hatalmas ötkupolás Szent Márk Bazilikához. Délelőtt kívülről már megcsodáltuk a 9-13. században épült, bizánci-velencei-mór stílusú, néhol gótikus és reneszánsz díszítésű, többször hozzáépített impozáns bazilikát. Szent Márknak, Velence védőszentjének tiszteletére épült. Most már nincs mese, csak beállunk a hosszú sorba, szerencsére gyorsan halad. És tényleg igaz, fedetlen vállal, rövidnadrágban nem léphetünk be, sőt a hátizsák-babakocsi is tilos. Pulóvereket előhalásszuk, férjem farmerbe tuszkolja magát a kánikulában, s felváltva bemegyünk, hátizsákot-babakocsit kinn őrizzük. Mi a nagyfiúkkal felmegyünk a homlokzatra is, a négy római eredetű bronzló másolathoz, s a párkányzatról a panorámát is megnézhetjük. Majd körbesétáljuk a bazilikát, belülről megszemléljük az aranyló mozaikok, domborművek, szobrok csodálatos világát.

Mire kijövünk, 5 óra, mögöttünk csukják is be a kapukat. Szerencsénk volt! Beállunk egy másik sorba, hogy feljussunk a bazilika majd 100 méter magas harangtornyába, a Campanile-ba. A Velence szimbólumának számító vörös tornyot már a 11. században elkezdték építeni, de 1902-ben összedőlt, ez már újjáépítés. Eredetileg világító és őrtoronynak épült, bár kínzókamraként is használták...
Lifttel pár pillanat alatt feljutunk a 98,5 méter magas óratoronyba, és élvezzük a panorámát Velencére. Minden oldalon körbefotózunk mindent! Ragyogóan süt a nap, kéklik a tenger, barnás színben úsznak a háztetők. A kanálisok fentről nem csillanak fel a háztetők szoros kötegéből.

Rohan az idő, elmúlt 6 óra ideje hajókázni. Kiválasztunk egy vaporettót, ami a főcsatornán (a Canal Grandén) közlekedik, s élvezzük az utat a vízen... Nem gondola, de legalább vízen is kirándulunk. Rásüt a lemenő nap a reneszánsz palotákra, aranyfényben tündöklik Velence. Bő félúton kiszállunk, s gondoljuk, visszasétálunk a hajónkhoz.
Forgatjuk az útikönyvet, forgatjuk a fejünket. Palota, ember, tömeg, hidacska, csatorna, gondola, palota... Könyv letesz, mi pedig csak élvezzük a várost. Nyüzsög körülöttünk mindenki, nézegetjük az épületeket, elámulunk minden vízre nyíló kapun, minden hajókikötőn. Megbámulunk minden gondolát, és a gondolás kalapján felejtük tekintetünket. Ballagunk jobbra-balra, lábunk előtt a víz megcsillan, visszafordulunk, kerülünk jobbra-balra. Kis terecske, szobor, kőkút, kis palota, ember sehol senki... - Igen, eltévedtünk... Hol vagyunk? Sikátorokban csalinkázunk, lessük a házszámokat, számunkra érthetetlen sorrendben. Kérdezősködünk hát, ha embert látunk, így kikeveredünk végre a Szent Márk térre, onnét pedig már csak pár (futó)lépés, és elérjük az este 8-kor induló hajónkat. Épphogy beférünk, épphogy leülünk, és a lenyugvó nap sárgás fényében még megcsodáljuk a harangtorony fekete sziluettjét... Viszlát, Velence!

Csütörtök. PADOVA. Kiderítettük egyik esti sétánk alkalmával, hogy minden nap reggel fél tízkor indul egy busz Padovába, délután 5-kor jön vissza, sztrádán, megállás nélkül robog. Pár perc alatt a buszpályaudvaron vagyunk gyalog, hát minek vacakoljunk a kocsival? Kis utakon lassan haladva, parkolóhelyért keringőzve, drága parkolási díjat leszurkolva? Buszozzunk, döntöttünk.
11 óra után Padovában is vagyunk; s némi eltévedés után (a helyi buszsofőr épp csak 180 fokkal tévesztette el a térképen az irányt...) csak megtaláljuk a város legnevezetesebb épületét, a Páduai Szent Antal Bazilikát. A nyolc, kereszt formába rendezett hatalmas kupola fantasztikus látványt nyújt. Talán egy órát is nézelődtünk benn; a grandiózus belső tér tele szebbnél szebb díszítésekkel, szobrokkal, freskókkal. Lenyűgőzően díszes kápolnák fogadnak, s itt Szent Antal szarkofágját is megtekintettük - 1232 óta nyugszik a bazilikában.
A keresztény világ templomainak nagyság szerinti sorrendjáben a 11. helyet a Szent Giustina Bazilika foglalja el. Még az 5. században alapították. Belseje valóban hatalmas, a sok oszlopok közt hosszan sétálunk, üres fehér falak mindenütt.

Csillagászat iránti szenvedélyem lecsillapítandó, még a Galilei utcában Galileo Galilei házát megszemléltük. Majd az óváros szűk utcácskáin át indulunk is vissza a buszpályaudvarra. Itt-ott egy-egy pillantást vethettünk a templomokra, kis terecskékre, palotákra, a híres pádovai egyetemre. Az idő elröppent, uccu neki, immár lóhalálában robogunk a buszpályaudvarra. Sikerült majdnem lekésnünk az egyetlen buszt a nagy nézelődésben...

Pénteken egész nap a strandon töltöttük időnket, lehet, hogy tényleg öregszünk? Hiszen valaha a kirándulós korszakunkban egy-két órát strandoltunk, s minden nap "jöttünk-mentünk-mindent megnéztünk" elvet valósítottuk meg. Ám szokatlan módon tavaly már két napot töltöttünk a tengerben, Omisban, most meg idén már három nap a vízben?! De élveztük, és pihentünk!

Péntek éjjel kitört a vihar, dörgéssel, villámlással dúlt az égi háború felettünk, így szombat reggel hatalmas fehértarajú hullámok korzóztak a tengeren. Mi pedig a borongós időben - csordultig tele élménnyel, felpakolt kocsival, nyesztető motorhanggal - útnak eredtünk, immár Ausztria felé.

Tarvisio felé haladunk, néhol szemerkél az eső, kisebb és kisebb utakon autókázunk, majd szép lassacskán, délután négy körül megérkezünk a Wörthi tó partjára. Ausztriában sem nyaraltam még soha, csak a busszal többször átutaztunk rajta.
Gyönyörű táj, borult idő, elegáns, csüngő muskátlis panziók. Kiválasztjuk a Wörthi tótól a legtávolabbinak tűnőt, Keutschach városkában, a legszerényebbet közülük, s bemegyünk. Hápogunk magunkban, mikor a 180 eurót meghalljuk - 2 éjszaka mindnyájunknak? (Majd 300 forintocskával szorozva szép pénz, míg Szlovéniában 15 euró volt fejenként és éjszakánként a szállás - gyerek ingyen - vagyis 90 mindösszesen. Fele ennek az összegnek.) Igaz, kapunk reggelit (Hess, itthoni szalámi! Ezúttal a hűtőládában marad.) és Karintia kártyát. Ez igen helyes jószág, egy vaskos füzetet kaptunk mellé, mi minden látnivaló ingyenes, vagy kedvezményes, ha ilyen kártyánk van. De hát, csak egy napot leszünk itt! Két kétágyas szobát kapunk, elegáns kivitelben.

Vasárnap reggel a családias panzióban pazar svédasztal vár minket. Terített asztalok a teraszon, lábunk előtt az osztrák harsogó zöld rét és erdő. A panziótulaj hangos köszönése, italkiszolgálás, mind-mind kedves gesztus.
Talán tíz kilométerre van Klagenfurt, sima út, gondoljuk. Merre van a Minimundus? Gps-ünkben Ausztria nem szerepel, így tekergünk jobbra-balra (hol is lehetünk?), mikor egy kanyarban iszonyú hangos kerregés-kattogás-csörömpölés tölti be a kocsink légterét. Ennek a fele sem tréfa, belőlünk jön ez az irdatlan hangzavar! Kell pár méter, míg meg tudok állni. Kiszállunk, körbejárjuk az autót. Férjem bújja a kocsibelsőt, és mit lát? Az ékszíj foszlik szerteszét.
Kerítünk egy bugylibicskát s szépen nekiállunk lefaragni az ékszíj romjait, és egy marék ékszíjfecnivel a kezünkben visszaszállunk autónkba, reménykedve, hogy a megmaradt rész kibírja egy szervizig. Majd valahol. Valamikor. Hova is menjünk vasárnap ezzel a lekarcsúsított ékszíjjal?

MINIMUNDUS. 150 híres épület, méretarányosan lekicsinyítve, 1:25 arányban. Gyerekszemmel is nézve, nagy sikernek örvendett, úgyhogy mi kereken négy órát nézelődtünk odabenn.
New Yorki Szabadságszobor fogad minket. Sétálgattunk az indiai Tadzs Mahal, a párizsi Diadalív, és a barcelonai Sagrada Familia között. Nini, itt a három nappal ezelőtti velencei Szent Márk tér, amott a tévésorozatból ismert gmundeni Kastélyszálló emelkedik ki a Traunsee tavon. Nézzük a színpompás bajor kastélyokat, a jordán Petrai Kincstár rózsaszín tömbje ismerősen feldereng... Fölénk magasodik az Eiffel torony. Itt-ott mini mozdonyok siklanak füstölve a síneken, kerülgetve a híres épületeket, a távolban űrhajót lőnek fel, fehér füstfellegek közepette. Hát igen, valljuk be, nemcsak a fiúk, hanem mi is élvezünk minden pillanatot.
A Minimundus mellett közvetlenül Hüllőkiállítás van - hüllők, teknősök (élve), meg hatalmas dínoszauruszok múlatják az időt a kertben (no nem élve). A szálláson kapott Karinthia kártyával ide ingyen jöhettünk be, míg a Minimundusba feleáron.
Bemerészkedünk a kocsiba (ékszíj egyelőre még bírja, nem foszlik tovább), Klagenfurt belvárosa kihalt, könnyen parkolunk. Teszünk egy sétát, kezdve a Neuer Platz-cal, és a város jelképével a sárkánnyal. Majd néhány templomot, teret és a tartományi házat, városházát keressük fel.

Hétfő reggel a családias eszem-iszom után még az ablakunkból kiszemelt, a hegytetőn az erdőből kimagasló kilátótoronyba mentünk fel - a kapott kártyával ingyenes a belépés. Pyramidenkogel - követjük a táblákat a felfele kanyargó utunkon. Reggel 9 órára már ott is vagyunk a 851 méteres hegy tetején. A lift 24 másodperc alatt felrepít bennünket, és máris 43 méterrel vagyunk a föld felett. Még pár lépcső, és 54 méteres magasságból gyönyörködünk az előttünk elterülő látványban.
Káprázatos a kilátás, meseszép panoráma fogad minket! Alattunk lágyan nyúlik el a Wörthi tó 17 km-es hosszúsága. Rajta apró játékhajónak tűnő vizi járművek húznak csíkot. Szélessége nincs 2 km, átlagos mélysége 84 méter. (Összehasonlításképp a mi langymeleg Balatonunk átlagmélysége csak 11 méter.) Körülöttünk cakkos hegyek, fehérszegélyes hegycsúcsok, méregzöld dombok, s a távolban Klagenfurt látképe vész el a párába. A kilátó tetején távcsövek állnak csatasorban (ingyen).

Egy órányi nézelődés után végre rászánjuk magunkat, hogy visszamenjünk a panziónkba, berámoljuk cókmókjainkat, és irány haza. Vagyis a szervízbe. Győzködjük magunkat, hogy foszló ékszíjjal majd 800 km-t menni elég nagy merészségnek tűnik... 13 éves járgánnyal

Délelőtt 11 óra felé keressük hát Klagenfurt szélén a Volkswagen szervízt. Nehezen vesszük észre, hiszen az ember nem egy csili-vili üvegpalotát gondol autószervíznek. Fogjuk az ékszíj fecnijeit és mutatjuk, hogy ez itt a baj. Belenéznek a motorba, majd jön a diagnózis: "Wasserpump". Aha. Vízpumpa. Toll-papír. Írja fel az árát a szaki: 362 euró. Huhh! Fejünkben kattog a szám, szorozzuk kb. 280 Ft-tal... Hát, annyi nincs is nálunk készpénzben. Utolsó nap ennyi pénz? Levesszük hát a kártyáról a vésztartalék pénzt. ("Legyen nálunk egy kis plusz pénz, hátha elromlik az autó." Azt hittük ez csak egy mondat... De hogy igaz is lesz?! 100 rugót tényleg itt kell hagynunk?)
De még hátravan a feketeleves - holnap reggel lesz alkatrész, így holnap délre kész... "Itt alhatunk a kocsiban?" - kérdésemre keresi az állát a földön a szaki, felnéz az égre, majd azt mondja, ma délután meglesz minden.

Tény. Az osztrák sógorok rögtön fogadnak minket, azonnal megnézik a kocsit, rögvest nekilátnak a munkának, precízen megcsinálják (reméljük), és mosolyognak. Mi meg fizetünk és nagyokat nyelünk.
Indítjuk a kocsit, nyesztető hang nincs, ékszíj szép vastagon, újonnan feszít, hűtővíz tele. Rajta, induljunk!
Délután 4 óra, s mi még Klagenfurtban vagyunk, most már ideje mennünk. Maradék 20 eurónkból megtankolunk, magyar határig épphogy elég lesz, kekszekből bespájzoltunk már, és nincs mese, egyenest irány hazafele.
Magunkban egy cseppet mégis örülünk: csak utolsó nap szervizelünk, nyaralásunkat nem árnyékolta be a kocsi hibája és egyetlen programunk sem veszett el emiatt.
Gondolatban húzzuk az egyenest, Mariboron át. Fotózom a legszebb tájat a határ mentén, kanyarog a Dráva folyó, meseszép a vidék. Fehér gomolyfelhők vakítanak a kék égen, mi meg kanyargunk a sztráda mentén, hol fel, hol le.
Este 9-kor lépjük át a magyar határt, tankolás (forintunk van), matrica, autópálya. Szemem legszívesebben fogpiszkálóval kitámasztanám - most tapasztalom csak meg, kegyetlen dolog éjjel is vezetni... Éjjel 2 óra, mire bekanyarodunk kertünkbe.

E 12 nap meseszép volt nekünk, hiszen Lido di Jesolo, Velence, Treviso, Padova mellett a szlovén Postojna barlang, Predjama vár is csodálatos volt, s az osztrák Wörthi tó, Klegenfurttal és a Minimundussal feltette a koronát az utazásunkra. És kocsink is épségben hazatért, velünk együtt...

írta: www.medea.hu

Nem ajánlom senkinek oda és vissza útvonalainkat, hacsak nem rendelkezik végtelen türelemmel, hatalmas kíváncsisággal és roppant sok idővel:

1. nap: Budapest -
Postojna közelében
/572 km/
Budapest (7 óra) - M7 - Tornyiszentmiklós határ (285 km - 1/4 1) - Pince - Kapca - Ormos - Velika Nedelja (3/4 2) - Ptuj - Stopno - Statenberg - Sevnica (424-es úton) - Dobrava - Zuzemberk (vizivár, Krka folyó, 1/2 7) - Mali Korinj-Veli Korinj (icike-picike utakon) - Zagorica (3/4 8) - Videm - Rasica - Nova Vas (1/2 9)
3. nap: Postojna közeléből - Lido di Jesolo
/201 km/
Nova Vas (1/2 10 óra) - Cerknica - Postojna - Razdrto - Vipava vár (messziről) - Mance - Trebizani - Cehovini - Stanjel - Kobjeglava - Torracevica - Komen - Gorjansko - Brestovica pri Komnu (határ) - Monfalcone - Latisana - la Saluta di Livenza - Jesolo - Lido di Jesolo (1/2 4 óra)
10. nap: Lido di Jesolo - Wörthi tó (Keutschach)
/287 km/
Lido di Jesolo (11 óra) - Eraclea - la Saluta di Livenza - Sindacale - Torresella - Guissago - Vado - Taglio Veneto - Cordovato - San Vito (al Taglimento) - Dignano - San Daniella - Osoppo - Venzone - Tarvisio (határ) (3/4 3) - Finkenstein - St. Jakob - Jeishitz - Klagenfurt - Wörthi tó - Keutschach (19 óra)
12. nap: Wörthi tó - Budapest Klagenfurt (16 óra) - Dravograd - Dráva folyó partja - Maribor - Tornyiszentmiklós (3/4 9) - M7 - Budapest (hajnali 1/2 2)