Artatore - Életünk első búvártúrája ...

Hogy is kell merülnünk, ha már a beöltözés is egy kaland ???


Búvárkodás. Ízlelgetem a szót magamban. Búvárkodni fogunk! Merülök bele a gondolataimba - lemerülünk a tenger mélyére! Immár palackkal a hátunkon. Igaziból!

Eddig csak bekukucskáltunk a mélybe, ABC felszereléssel, vagyis pipa-maszk-uszony (és persze a fényképezőgép) társaságában. Néhány méternyi merülés az aljzatra, farkasszemet nézve a tarka halakkal, a holt és élő tengeri sünök és csigák-kagylók társaságában. De most? Most minden más lesz. Ez a túra lesz egyben az alapfokú búvárvizsgánk, és rögvest utána a haladó tanfolyamunk is. Vagyis 20 helyett akár 40 métert is merülhetünk ezentúl! Te jó ég! Hát akarunk mi tízemeletes háznyi mélységben bóklászni?

Artatore, keresem a térképen; egy picike kis település a Losinj szigetén. Búvártársaságunk beosztott minket egy ismeretlen másik párhoz, lévén nincs kocsink. Így sajna kifogtunk egy száguldó dervist egy zöld lapított szuperszónikus kinézetű sportautóval. Száguldó dervisünk nem tisztelt sebességhatárt sem, így Pest belvárosa és a Krk sziget utáni Losinj sziget távolságát alig 8 óra alatt ledarálta (ebben benne foglaltatik a kompra várás, és a kb. egy órás kompolás is.) Eközben mi a férjemmel a hátsó üléseken szinte vizet facsartunk a kocsi kapaszkodójából, mialatt őrült sofőrünk a szerpentinen tucatszám előzgeti a kamion-és buszsorokat. Na, így merjen beülni egy ismeretlenhez az ember, az élete múlhat rajta...

Miután remegő lábakkal végre a tengerparton kikászálódtunk a lapított csodajárgányból, félelmünk elillant: most már a jó kalandok sokasága vár ránk!

Négy napos hosszú hétvége a tét, amit én roppant sajnáltam, mert e szigetet is szívesen bejártam volna, és persze én egy hétnél alább nem adnám a kirándulást... De így szervezték, és nekünk alkalmazkodni kell, különben gyalog jöhetünk haza...

Négy nap, és máris a második nap reggelén találjuk magunkat. Miután a kötelező merülési engedélyeket kiváltottuk, ott maradtunk a parton, egy nagy hegynyi ruha-és egyéb szerkentyű társaságában. Most már élesben kell a felszerelést összerakni – és merülni. A fele sem tréfa: ha rosszul rakjuk össze a kütyüket, akár az életünkbe is kerülhet.

A felszerelkezés roppant egyszerű(?):

Az ólomsúlyú palackot a jacket /dzsekit/ (vagyis a mellényünk, minden hozzá kapcsolódik: palack, csutora… stb.) hámjába kell illeszteni. A jacket velünk szemben a földön, a palackot mögé bújtatjuk, magasságot belőjük (nehogy fejbe verjen minket, de ki se csússzon) csatot jó erősen meghúzzuk, majd a végét a tépőzárhoz simítjuk. Felemeljük, meglóbáljuk. Nem pottyant ki, nem mozog, stabil, menjünk tovább.

A palackra csavarjuk a polipot (vagyis a nyomásmérő, mélységmérővel kombinálva, csutora (=reduktor, amit a szánkba veszünk, s azon lélegzünk), tartalék csutora (ez fekete helyett élénk citromsárga csővel), inflátorcső együttesét). (Polipból előtte a gumidugót kihúzzuk…) Vigyázzuunk , hogy jobb-hátsó oldalon érkezzen a levegő a szánkba.

Becsatlakoztatjuk az inflátorcsövet (amivel levegőt engedhetünk be és ki a mellénybe, attól függően emelkedni, vagy süllyedni akarunk, netán lebegni…) a mellénybe. Majd kinyitjuk a palackot, miközben kezünkkel egyet nyomunk a csutorán (szusszanjon), hogy jön-e levegő. Teljesen kinyitjuk a csapot, majd egy fél fordulatot vissza. Kipróbáljuk a levegővételt, megnézzük engedi-e a levegőt a mellénybe (még kevertem, melyik gombbal lehet a levegőt belefújni, illetve kiengedni), no és mennyit mutat a nyomásmérő. 210 bar.

Míg ezen szorgoskodtunk, a ruha, csizma rajtunk melegedett már. Mondanom sem kell, majd megfőttünk a parton, ragyogó napsütés, kék ég, kánikula, vagy harminc fok… Szeptember végén!

Eközben persze fotón s videón megőriztük az utókornak e történelmi műveletsort… Oktatónk legnagyobb örömére, mert ide-oda pakolgattunk mindent, magunkat is, a fényviszonyoknak megfelelően.

Miután „hátimotyónkat ” összeállítottuk, felvettük az ólomövet (ólomsúly valóban…), maszkot az arcra (a pipa csak mellette fityeg még), kézbe a „motyó” (alias felfújt jacket s a hozzábiggyesztett ketyerék ) és az uszonyok – s begyalogoltunk a vízbe. Derékmagas vízben egymáson megtámaszkodva felhúztuk magunkra az uszonyokat, majd egymásra adtuk a jacketet . Férjemmel szerencsére mi alkottunk egy párt. Maszk (párátlanítva ... ) arcon, csutora a szájban – s máris merülhettünk le!!!

Szorgalmasan orrot befogva fújtuk a levegőt, hogy a kiegyenlítéssel ne legyen gond. Eközben a jacketből kiengedtük a levegőt (a kéz felfele tartva – gombot nyomva a szelepen), minek következtében lepottyantunk a tenger fenekére – háttal… Még jó, hogy nem 20 méteren van az alja – de „büdösbogarat” játszani a víz alatt… Nagy nehezen a hátunkról lekecmeregtünk, s váruk a folytatást.

Víz alatti oktatás. Elvégre tanfolyamon vagyunk, vagy nem?

A ragyogó kinti napsütés ide is lehatolt. Az idő csodálatos volt. Bár a víz alatti látvány nem sokat mutatott meg nekünk világából: köves, sziklás, egyszerű, eseménytelen tengerfenék.

Egy helyen letáboroztunk, 6-7 méter mélyen, a tengerfenéken. Körbetérdeltük oktatónkat, aki most csak mutatta a gyakorlatokat, de nem csinálta meg . Végigvettük ugyanazokat a szituációkat, mint az uszodában. Csutorát kerestünk, maszk nélkül úsztunk, a vizet fújtuk ki s maszkból, egymást lélegeztettük, ugyanarról a csutoráról… s hasonló „csemegéket” hajtottunk végre. Sikeresen!

Kivéve a lebegőképessséget . Lebegni azt nem tudtunk. Jojóztam a vízben – fel le, fel le… Csak annyi lett volna a lényege, hogy eltaláljam azt a levegőmennyiséget a jacketben , hogy lebegjek a vízben – de én hol sokat, hol keveset nyomtam bele, s ezért ingáztam.

Szinte egész második napunk a vízben telt el, este kis séta a sötétben Mali Losinj tündéri városkájában. Bár hazafele a séta a vaksötét országúton már nem volt annyira élvezetes órácska.

Harmadik napunk már az igazi merülésé lett. Motorcsónakkal indultunk útnak, délelőtt-délután is.

Az időnk továbbra is csodálatos, a nap magasan fenn ragyog, ontja ránk a melegét. A búvárruhában mi pedig izzadni kezdünk ennek következtében. Néhol kis vízpermet cirógatja arcunkat, egy-két becsobbanó hullám a lábunk köré kavarodik. Mindenhol a kék szín, azok pompás árnyalatai sziporkáznak. A tenger sejtelmes színei, az ég felhőpamacs-mentes kékje, a távoli kis szigetek feketés-zöldes pöttyei elszórtan a vízben… Partunk távolodik, s mi száguldunk…

Több, mint 20 méter mélyen merültünk! Barlang, mély meredélyek, halrajok, minden vibrál-él-mozog... Mi meg el voltunk foglalva a lebegéssel, egyenlítéssel... Alig-alig tudtunk figyelni a sok-sok szépségre.

Esti sétánk után már össze is csomagoltunk. Negyedik nap délelőtt a többiek egy hajóroncshoz indultak, mi azonban az öbölben a gyakorlást "választottuk". (Magyarul: nem volt annyi pénzünk, hogy ezt a külön merülést kifizessük.)

Utolsó napi programunk a víz alatti tájékozódás. Hát mit mondjak, még a 6-8 méter mély öbölben is elszámoltam magam az iránytűvel...

Délben indultunk is haza, száguldó dervisünk a komp és kanyargós utak ellenére este hétkor már Pest belvárosában ki is tett minket. Épségben! Huhh!

Szeretnénk folytatni, szeretnénk minél több tenger szépségeit, titkait kifürkészni, nemcsak az Adriáét, megismerni a tengerek, óceánok csodás világát. Szeretnénk még gyakran érezni azt, ahogy egymás kezét fogva beúszunk a tarka halrajok közé, ahogy meg-megvillanó testükkel utat nyitnak nekünk, ahogy súlytalanul lebegünk színes korallok között, ahogy a polipok mozdulatlanul figyelemmel kísérnek minket... Elkezdtük...

Írta: www.medea.hu